|
A Gyöngyösi „POWER SC" története I. rész.
Sempai Horváth János (1. dan), a Mátra Karate Klub vezetőjeként 1984-ben tartota meg bemutató kyós edzését Gyöngyösön, amelyen tízen vettek részt. Egy évvel később a válogatott Sempai Kívés György (1.dan) jelenlétében vizsgáztak színes övre az első „fecskék": Kekécs Gyula, Szollár László és Tóth Attila.
Éppen tíz esztendeje, 1987-ben, Debrecenben léptek először közönség elé versenyen Gyöngyös képviselői, s Tóth Attila kataban azonnal bronzérmet szerzett. Rajta kívül Kekécs és Szollár is rendre dobogóra lépett a különböző viadalokon. A Power életében jelentős dátum az 1992, amely megkoronáz és lezár egy fejezetet: Szollár László és Tóth Attila a nyári nemzetközi edzőtáborban sikeresen teljesítette az első dan követelményeit. Tóth Attila ezt követően kilépett a klubból, s önálló csoportot hozott létre. Egyre nehezebb anyagi körülmények között folyt ezután a munka, ennek ellenére 1994-ben, az Őrmester Stabilitás Kupán, Mátra csoport néven a hatodik helyen végeztek a gyöngyösiek.
Bendiák István 1995-ben került a „klubvezetői" székbe. A vezetőváltásnak, majd Bendiák súlyos térdsérülésének köszönhetően rohamosan csökkent a létszám, sőt egy időben szüneteltek is az edzések.
Szerencsére Gyöngyös Város segítségével hamarosan újra indultak a foglalkozások és Sensei Borza József támogatását élvezve (közös edzések, edzőtáborok, vizsgalehetőség) lassan újra fejlődésnek indult a kyokushin karate. Napjainkban immár 27-en látogatják rendszeresen a foglalkozásokat.
Zárszóként álljon itt Bendiák István hitvallása, melyhez nem kell kommentár: „Nekem az életet adta a kyokushin karate, mert két gerincműtét után kezdtem el 24 éves koromban. Jelen pillanatban is igyekszem megállni a helyem."
/25 év a Kyokushin útján (1997) Geley József/
A „POWER SC" 1997 utáni történetéről, jelenéről hamarosan.
|